Hírek

A Fehér Bot Napjával zárult a kulturális rendezvénysorozat Hajdúdorogon

2017. október 18. 22:29
Címkék: kulturális

A Fehér Bot Nemzetközi Napját ünnepelték az alapítvány tagjai, dolgozói és meghívott vendégei október 13-án a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és AMI dísztermében.

A Látássérültek Nemzetközi Világnapja alkalmából rendezett ünnepséget Csige Tamás polgármester nyitotta meg felelevenítve az elmúlt két hét kulturális eseményeit, melynek egyik legfontosabb „állomása” a hajdúdorogi Fehér Bot Alapítvány péntek délutáni rendezvénye. A világnap kapcsán a polgármester az 1920-as években Franciaországból indult kezdeményezés kapcsán felidézte: innen indult útjára az a vakokat és gyengén látókat segítő kezdeményezés, mely lehetővé tette, hogy Braille-írás segítségével ezek az emberek is tudjanak szépirodalmi műveket olvasni. Rámutatott, hogy a látássérültek világnapja egy jel, ennek szimbóluma a fehér bot, mely egyben jelzés a külvilág számára: Segíts, hogy biztonságosan és jól tudjak közlekedni!

A délután folyamán a hajdúdorogi Fehér Bot Alapítvány elnöke, Dr. Szabóné Bokis Edina Emléklapot és Dr. Szabó Miklós Emlékplakettet adott át az alapítvány két dolgozójának Balogh Ádám, személyi szállítónak és Szűcs Mihály karbantartó-zöldségtermesztőnek. A XI. Hajdúdorogi Kulturális Napok rendezvénysorozat záróprogramjának közreműködői a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei tagozatának növendékei és tanárai voltak.

A hírhez kapcsolódó galéria: