Hírek
Az idő bűvöletében
Már második alkalommal járt Hajdúdorogon Benke Sándor órakészítő, aki 2010. március 8-án, Nőnap tiszteletére időzítette kiállítása megnyitóját a Görög Demeter Művelődési Házban.
A rendezvény hangulatáról Horvát Attila zenetanár gondoskodott, aki gondolatébresztő gitárjátékával indította és zárta az eseményt. A nyitóbeszédet Tarczy Péter művészeti író mondta el, aki az idő és az órák eredetéről, jelentőségéről is beszélt, miközben méltányolta az alkotó munkáit. A 21 bemutatott, kiválóan megmunkált darab vallott készítőjének hozzáértő kezeiről, hiszen a szakember vasesztergályosként kereste kenyerét, mielőtt 1992-ben fafaragással kezdett foglalkozni. Munkáit cseresznye, bükk, fenyő, vagy tölgyfából készíti, igaz leginkább a diófára esküszik, mivel az elkészült óratokok erezete külön esztétikai élményt nyújt.
Meggyőződhettünk róla, hogy a művész a gyönyörű óraszerkezetek mellett hobbifestőként is tevékenykedik. Munkáiból magával hozott néhányat, hogy emelje a kiállítás fényét. Festményeiben, melyeket olajtechnikával készít, megnyilvánul a természet és az állatok iránti szeretete.
A műsort színesítette a Szent Bazil Oktatási Központ két talpraesett óvodásának a műsora, akik egy-egy verssel kedveskedtek a nézőközönségnek. Petrus Bálint, Osváth Erzsébet: Itt a tavasz! című versével készült, melyet Rácz Jánosné és Rehó Antalné óvodapedagógusok tanítottak be. Görög Eszter pedig Szalai Borbála, Meglepetés című költeményét szavalta, mely megfelelt egyfajta kedves Nőnapi köszöntőnek. Esztert felkészítette Tamásiné Bocz Anikó óvodapedagógus.
A Görög Demeter Művelődési Ház munkatársai Nőnap alkalmából egy szál tulipánnal ajándékozták meg a megjelent hölgyeket. A virágokat Kiss Gergő és Papp Dávid a Móra Ferenc Általános és Zeneiskola diákjai adták át.
A tartalmi elemek zavartalan lebonyolításában Nagyhajú Sándorné segédkezett.
A kiállítás megtekinthető 2010. március 31-ig, minden hétköznap 9-18 óra között a Görög Demeter Művelődési Ház kiállítótermében.
A hírhez kapcsolódó galéria:
- Képek száma: 31
- Leírás: Már második alkalommal járt Hajdúdorogon Benke Sándor órakészítő, aki 2010. március 8-án, Nőnap tiszteletére időzítette kiállítása megnyitóját a Görög Demeter Művelődési Házban.










