Hírek

Beszámoló az V. Térségbeli Amatőr Fogathajtó Verseny Megyei Bajnokság Elődöntőjéről

2011. július 13. 20:43
Címkék: sport

Ötödik éve kerül megrendezésre a Térségbeli Amatőr Fogathajtó Verseny Megyei Bajnokság Elődöntője Hajdúdorogon, a lakók és a környékbéli lovasbarátok örömére. Idén, július 9-én 37 nagy fogat és 8 póni fogat kelt versenyre egymással a Hajdúdorogi Strandfürdő területén.

A versenyt Csige Tamás polgármester úr köszöntője nyitotta meg, melyben hangsúlyozta, hogy a város második legnagyobb rendezvényeként különösen szívén viseli az eseményt, hiszen Hajdúdorogon nagy hangsúlyt fektetnek mind a magyarság gyökereinek, mind kulturális hagyományaink ápolására. Hozzátette, hogy a következő megmérettetés már a görög katolikus centenárium jegyében lesz megtartva. A fogatversenyt Dalanics Zoltán paróchus papi áldása kísérte, mely mellett egy tanulságos történetet is megosztott a közönséggel.

A futamok közötti kikapcsolódásról a helyi civil szervezetek gondoskodtak, így a Hajdúdorogi Hagyományőrző Lovas Egyesület lovas és íjászbemutatóval, a Hajdúdorogi Szivárvány Hagyományőrző Egyesület táncműsorral kedveskedett a kilátogató vendégeknek. A legfiatalabbakat póni lovaglással, ugrálóvárral és trambulinnal, majd a nap végén kecskefogó versennyel várták.

Mosolygó Marietta

A hírhez kapcsolódó galéria: