Hírek

Fogyatékos emberek helyzetére világított advent negyedik gyertyája

2011. december 06. 06:34
Címkék: kulturális

Közel kilencszázan gyűltek össze december 4-én Hajdúdorog főtéren, hogy a szent várakozás negyedik hétvégéjén közösen érezzék a szeretetet, mutassanak odaadást embertársaink iránt, vagy egyszerűen csak egy kis erőt és bátorító mosolyt közvetítsenek egymás felé.

A megjelenteket köszöntő Mislovics Andrea, a rendezvény szervezője elmondta, hogy nemcsak a közelgő Miklós nap szellemiségében került sor a találkozásra, hanem egy másik fontos eseményről, a december 3-ra eső Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napjáról is meg kell emlékeznünk. Csige Tamás polgármester úr ennek jegyében választotta Lakatos Szilviát, a Halmozottan Sérült Gyermekekért Közhasznú Alapítvány elnökét az est központi alakjának. Szilvia amellett, hogy hatósági ellenőrként dolgozik, munkahelye mellett szívvel lélekkel végzi az alapítvány ellátottjai érdekében vállalt önkéntes tevékenységét, mely nemes lelkű, példamutató munkásságával kivívta a lakosság tiszteletét, megbecsülését.

Meghatottan beszélt a szeretet ünnepének jelentőségéről, remegő szívvel idézte fel gyermekkori emlékeit az önfeledt karácsonyvárásokról. Ma már elképzelhetetlen számára, hogy ezen felemelő pillanatokat tágabb családja, az egyesület tagjai nélkül töltse el. „Az elmúlt évek karácsonyai megtanítottak arra, hogy nem az a fontos, hogy a karácsonyfa a padlótól a plafonig érjen, hanem az, hogy a legválságosabb időkben is legyen szeretet!” Hiszi és vallja, hogy a karácsony mindenkié, aki szeretni tud, és akit szeretnek, ezért örömünket és boldogságunkat osszuk meg minél több emberrel. Tetteiben minduntalan megerősíti a tudat, hogy barátai fontos tagjai a társadalomnak, amit nekünk folyamatosan éreztetni, tudatni kell velük.

Az elmúlt vasárnapok gyakorlatához híven nem múlhatott el az este meglepetésvendég nélkül. Ezen a hétvégén Mercs Angéla debreceni énekművészt köszönthettük körünkben, akinek énekhangja immár sokadik alkalommal teremt varázslatos pillanatokat Hajdúdorogon. Előadásában ismert karácsonyi énekeket és népdalokat hallgathattunk meg.

Ezt követően Csige Tamás polgármester úr a Mikulás küldöttjeként édességgel ajándékozta meg a gyerekeket, míg a szervezők finom falatokkal, citromos kaláccsal és illatos kakaóval édesítették meg a búcsúzás perceit. A rendezvény zárásaként Mislovics Andrea szeretettel invitálta a lakosságot a következő hétvége eseményeire, melyen az ötödik szál gyertyát Zsadányi Jánosné, a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára lobbantja majd lángra. Az esten az iskola diákjai fognak közreműködni.

Mosolygó Marietta

A hírhez kapcsolódó galéria: