Hírek

Gyertyafényes karácsonyi koncert a Mórában

2011. december 27. 11:20
Címkék: kulturális

December 15-én tartotta hagyományos évadzáró koncertjét a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenei tagozata. A szakadó eső ellenére is zsúfolt díszteremben, minden ünnepi díszbe öltözött, melyet csak fokozott a pedagógusok vonósjátékában felcsendülő Csendes éj című nyitódal. A közelgő jeles napok tiszteletére a műsort elsősorban ismert karácsonyi dallamok gazdagították, de gondoltak a klasszikusok szerelmeseire is, életre keltek Mozart, Schuber, Liszt vagy Schumann örökzöldjei is.

A megjelenteket köszöntő Baloghné Fáczán Gabriella tagozatvezető bevezetőjében a diákok zene iránt érzett szeretetéről beszélt, kitartó szorgalmukról az előadott darabok tanúskodtak. Külön köszönetet mondott a fiatalokat lelkesen és lelkiismeretesen felkészítő oktatóknak, név szerint Áncsán Erikának, Bócz Péternek, Gyúró Zoltánnak, Kéki Imrének, Kőmíves Editnek, Magosné Rákhel Ildikónak, Orosz Imre, Sebestyén Miklósnak, Szkiba Istvánnénak és Tóth Rékának.

A rendezvény utolsó előtti zeneművével, az előadók egy nyugdíjba vonuló kollégájuk, Nagy Antalné Marika adminisztrátor előtt tisztelegtek, aki a zeneiskola alapítása óta, közel 20 évig segítette munkájukat. A tagozatvezető asszony Tóth Réka tanárnő befejező zongora románcával kívánt áldott, békés karácsonyt, és örökökben, sikerekben gazdag új évet minden kedves vendégnek, aki részvételével megtisztelte az iskola diákjainak, tanárainak előadást.

A fellépők névsora és az előadott zeneművek:

  1. Csendes éj - Vonósok: Kaskötő Miklós, Iván Katalin, Sebestyén Miklós, Kőmíves Edit, Baloghné Fáczán Gabriella
  2. Karácsonyi versek, dalok - 1. osztályos szolfézscsoport, szólót énekel: Béres Babett, Béres Emese, Metallofon: Cserbán Katalin, Farkas Friderika, Gitár: Urgyán Réka
  3. Bárdos L: Szellő zúg
  4. Presto - Gitárzenekar: Kolozsvári Dóra, Tóth Balázs, Pajkos Lilla, Kozma Csenge, Debreczeni Dániel
  5. Papp Lajos: Csordapásztorok - Nagy Péter, Nagy Dorottya zongora
  6. Mozart: Andante - Gál Hedvig furulya
  7. Mozart: Bourrée - Papp Kata hegedű
  8. Gurlitt: Téma és variációk - Kökényesi Orsolya zongora
  9. Schubert: A pisztráng - Bódi Balázs trombita
  10. Quantz: Szonata - Fuvola trió: Zsadányi Szelina, Szabó Ilona, Pózmán Petra
  11. Kondorosi karácsonyi dalok - Citerazenekar: Orosz Zsuzsa, Kozák Zsombor,Szilágyi Krisztina, Molnár Dániel, Kazai Norbert
  12. Csordapásztorok - Magosné R. Ildikó növendékei
  13. Czerny: Allegro - Beke Norbert trombita
  14. Liszt F. Előadási darab - Dalanics Dorottya zongora
  15. Olasz földeken - Petneházi Erzsébet furulya
  16. Charpentier: Te deum - Papp Áron trombita
  17. Szatmári dallamok - Kozák Zsombor citera
  18. Bossanova - Ütősök - Debreczeni Dániel, Bencze Donát, Bárány Bence, Kompár Gergő, Kaskötő Miklós, Mosolygó Imre, Borsó Vince
  19. Esterházy Pál: Harmonia coelestis (részletek) - Sebestyén Miklós, Kőmíves Edit, Baloghné Fáczán Gabriella
  20. Schumann: Románc - Tóth Réka zongora tanárnő
Mosolygó Marietta

A hírhez kapcsolódó galéria: