Hírek

Hajdúdorogi a magyar bajnokság dobogóján

2011. április 06. 09:25
Címkék: sport

- Az elmúlt két hétben több sajtóorgánumban is megjelent a neved a Szenior Atléták 2011. Évi Nemzetközi Nyílt Fedett Pályás Bajnoksága kapcsán, ahol igen szép eredménnyel érkeztél haza. Mesélnél erről a versenyről?

A Szenior Atléták Nemzetközi Nyílt Fedett Pályás Bajnoksága idén március 6-án Budapesten került megrendezésre a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. A 35 életévüket betöltött férfiak és nők jelentkezhettek, akik öt éves korcsoportok szerint, külön férfi és női kategóriákba osztva mérkőztek meg. A legtöbb induló az ország megyeszékhelyeiről verődött össze, de az eseményt élénk nemzetközi érdeklődés övezte, mivel a környező országokból is számos sportoló érkezett. Külföldről főképpen német, osztrák, szlovák, horvát, szlovén és szerb sporttársak neveztek. Jellemző volt a rendezvényre a szoros időrend, a sok versenyszám miatt többen nem tudtak az eredményhirdetésénél jelen lenni. Ez volt az én esetemben, a távolugrás érmének osztásánál is, a harmadik helyezett éppen 200 m-es futást teljesítette.

- Egyénileg indultál, vagy valamilyen szervezet színeiben?

A DEVAK, vagyis a Debreceni Veterán Atlétikai Klub támogatását élveztem, ehhez a klubhoz tartozom egy éve.

- Milyen eredményekkel tértetek haza, és ebből mi köthető tehozzád?

Én az M40-ben indultam, 40 - 44 éves versenytársakkal kerültem szembe. Legjobb eredményem a távolugrás 2. helyezése, melynél 521 cm-t ugrottam. Sajnos a hat ugrásos sorozatból volt két érvénytelen próbálkozásom is, pedig ezek jelentősen túlhaladták azt az eredményt, mellyel az ezüstérmet elhoztam. Sajnos nem volt elég lehetőségem fedett helyen gyakorolni a távolugrást.

- Indultál más versenyszámokban is?

A 60 méteres síkfutásban tettem még próbára magam, ahol éppen lecsúsztam a dobogóról. Azonos időt futottam a harmadik helyezettel, de a célfotó alapján őt hozták ki harmadiknak. Ez elég kellemetlen, különösképpen, mert az előttünk lévő mindössze egyetlen századdal előzött meg minket. Nagyon szoros meccs volt. A nemzetközi összesítésben végül ötödik helyen végeztem.

- Mi okozta a legnagyobb élményt azon a napon?

Az együttsportolás. Olyan volt, mint egy többgenerációs család, akik együtt szórakoznak és versenyeznek. Ezúttal az unokák szurkoltak a szülők és nagyszülőknek, míg egy nappal előtte, szombaton ez fordítva volt, hiszen akkor tartották az országos serdülő bajnokságot. Felemelő volt nézni a 77 éves Gyula bácsit, aki hihetetlen lendülettel élte bele magát a futamokba és sorozatosan gyűjtötte be az érmeket. Tanulságos lenne ezt látni a fiataloknak, hogy az 5., 6., 7, sőt a 8. és a 9. X-en túl is micsoda vitalitással bírnak az emberek, holott többen csak felnőtt korukban kezdtek el mozogni.

- Hogy telt a felkészülésed?

Egy ilyen versenyre nem egyik napról a másikra történik a felkészülés. Lassan 32 éve rendszeresen sportolok, a több sportágban szerzett tapasztalat, és a fizikai jellemzőket meghatározó alap meghatározó feltétel.

Konkrétan erre a megmérettetésre két és fél hónapja kezdtem el a felkészülést heti 5-6 edzéssel. Nyáron már volt egy két hónapos edzésintervallum, amelynek végén elég jó eredményeket értem el: 60 méteres síkfutásban 7,48 mp, távolugrásban 558 cm. A bíztató teljesítmény hatására indultam el.

Eredetileg február 20-án tartották volna meg, ezért erre a napra terveztem a formaidőzítést. A formában tartásom azért sem sikerült a legjobban, mert a verseny előtti héten lesérültem, így ez is negatívan befolyásolta az eredményeimet.

- A sérüléseden kívül volt-e más hátráltató tényező?

Mondhatni hányattatott körülmények között jutottam el a bajnokságra. Sajnos Hajdúdorogon, fedett helyen nem igazán volt lehetőségem felkészülni. Ez meg is látszott a 60 m-es futáskor, hiszen csak negyven méterig tudtam megtartani a második helyet.

- Végül hol és hogyan sikerült formába hoznod magad?

Ameddig az időjárás és az egészségem engedte, addig a hajdúdorogi sportpályán futottam. Mikor már – 7°C alá esett a hőmérséklet torokgyulladást kaptam. Ezután Tóth Antaltól, a GAMESZ munkatársát kértem meg arra, hogy egy használaton kívüli épület folyosóján gyakorolhassak 4-5 alkalommal. Rajta kívül köszönet illeti meg azokat a hajdúnánási testnevelőket, - Molnár Andrást és Labancz Mihályt - akik helyet biztosítottak számomra a Somorjai László Városi Sportcsarnokban. Bejártam a Debreceni Atlétikai Szövetséghez, mert megengedték, hogy használjam a futófolyosót, de edzettem Egerben és Újfehértón is. A felszerelésemet a Hajdúböszörményi Atlétikai Klubtól kaptam kölcsön. Nagy segítség volt az edzésekre való eljárásban, hogy a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetősége és a kollégáim az esetleges helyettesítésemet megoldották.

Összességében elmondhatom, hogy a legnagyobb hátrányt az jelentette, hogy nem bírtam anyagilag finanszírozni a heti többszöri beutazást más települések termeibe.

- Lesz-e a versenynek folytatása? Elindulsz a következő bajnokságon is?

Legközelebb augusztusban Tatán a 2011. Évi Nemzetközi Nyílt Szabadtéri Bajnokságon szeretnék indulni, ha az idő, az egészségi állapotom, és nem utolsó sorban az anyagi lehetőségeim engedik, akkor elindulok távolugrásban és még valamilyen ugró és futó számban. Ha valaki szeretne ilyen versenyen indulni, akkor keressen meg és segítek, esetleg a helyi egyesületi kereteket kihasználva hajdúdorogi veterán klub tagjaként is versenyezhetnénk.

Köszönöm szépen az interjút! További sok sikert a felkészüléshez és a szabadtéri bajnoksághoz!

A hírhez kapcsolódó galéria: