Hírek
Két számban is győzött Kiss Miklós
Hajdúdorogi résztvevője is volt a 2011. augusztus 7-én, a Budapesti Honvéd Atlétikai Pályán megrendezett XXIX. Országos Nyílt Nemzetközi Magyar Veterán Atlétikai Bajnokságnak. A téli fedett pályás bajnokságon már bizonyító Kiss Miklós, ismét a Debreceni Veterán Atlétikai Klub színeiben indult, ahonnan ez alkalommal is kimagasló eredménnyel térhetett haza.
A megmérettetésen több száz versenyző vett részt, 35 évtől 91 éves korig, köztük számos gerelyhajító világcsúcstartóval is találkozhattunk, mint Paraghi Ferenc és Németh Pál. A díjakat olyan híres és megbecsült személy adta át, mint Monspart Sarolta, tájfutó világbajnok.
„A fedett pályás versenyhez képest előrébb léptem helyezésben. Ezen az OB-n távolugrásban és hármasugrásban is első helyezést értem el a 40-44 éves korosztályban, de összességében a 35 évestől a 65 évesig én teljesítettem a legjobban.” – mesélte a sportember, majd hozzátette, hogy legközelebb csak a téli fedett pályás bajnokságon tud indulni tanulmányi elfoglaltságai miatt.
Mosolygó Marietta











