Hírek
Munka és szórakozás
Munkával kezdődött a nyári szünet azoknak az 5. osztályos általános iskolás fiataloknak, akik részt vettek a Mészáros Károly Városi Könyvtár valamint a Hajdúdorogi Honismereti és Városvédő Egyesület közös szervezésében megrendezett III. Honismereti Táboron. Számos érdekes és tanulságos program szerepelt a táboroztatók tarsolyában ez alatt az egy hét alatt. Élményeikről a szombat délelőtti táborzáró ünnepségen adtak számot a gyerekek.
Csoportokat alkotva, élükön felnőtt vezetővel vetették bele magukat az érdekes és izgalmas feladatokba a táborozók. Délelőttönként olyan nevezetességről tanultak, mint a Tájház és a Helytörténeti Gyűjtemény. Megbeszélték az ott kiállított berendezési tárgyak és használati eszközök funkcióját, a dédszüleik mindennapi életének nehézségeit. Szemrevételezték Hajdúdorog szobrait és emléktábláit, megismerkedtek felállításuk körülményeivel. Számba vették a város védett és emlékfáit. Templomlátogatóban is voltak, hisz sokan közülük a Székesegyház kivételével egyik belsejében sem jártak. Felkeresték a város régi temetőit, Hajdúdorog nagyjainak nyughelyét, így Jackovics Mihály, Farkas Lajos és szülei, Ujhelyi Andor, Szász János honvédszázados és Lelesz György kántor sírhantjánál is jártak. Felkutatták a Muszka halom körülbelüli helyét, melyben ötszáz orosz katona teste fekszik.
A délutánok sem telhettek tétlenül. A tanultakat írásba foglalták, így dolgozták fel a hallottakat. Később a begépelt, összegyűjtött anyagot a szervezők egy takaros füzetkében összegezték, és a táborzárón megajándékozták vele a résztvevőket.
Kézműves foglalkozások is színesítették a mindennapokat. Ismerkedtek a népi ostorfonással, és elsajátíthatták a makramé csomózás technikáit is, melyet elődeink mindennapi használati tárgyak készítéséhez, díszítéséhez is szívesen használtak. A könyvtár „Használd fel újra” pályázatának megfelelve a tanulók hulladék anyagokból készítettek mesefigurákat. Bár a pályázat leadásának határideje már lejárt, számos elragadó és kiemelkedő alkotás született, a kellemes légkörben telő együttes munkának köszönhetően. A tábor résztvevője volt Gurbán Brigitta és Gergely Péter is, akik még időben nyújtották be pályaművüket, így ők a záróünnepélyen könyvjutalomban részesültek.
Pénteken a Polgár mellett található Archeoparkban tölthették a napot. Magyarország első tájtörténeti és régészeti pihenőparkjában végigkísérhették a tájegység történetét, tárgyait, népi kultúráját. Betekinthettek egy ásatás munkálataiba, egyedülálló újkőkori házat, néprajzi házakat és jurtákat vizsgálhattak meg testközelből. A kirándulást követően az utazóknak épp annyi ereje maradt, amennyiből elpróbálták a másnapi műsort.
„Egyre több szülő kíséri figyelemmel, hogy gyermeke mit tanult a velünk eltöltött egy hét alatt.” –kezdte Pappné Papp Irénke néni a táborzáró köszöntőjét a megjelenteken körbetekintve, majd megelégedéssel ecsetelte, hogy évről évre egyre tehetségesebb és érdeklődőbb gyerekekkel találkozik a tábor keretein belül. A fokozódó érdeklődésnek eleget téve, jövőre talán két turnusban, - egy kezdő és egy haladó csoporttal – indulhat el a tábor. „Minden település igyekszik saját múltját dokumentálni és továbbadni, ez alól mi sem lehetünk kivételek, hiszen Hajdúdorog különösen gazdag kultúrával, világhírű népi hagyománnyal, olyan értékekkel rendelkezik, melyekkel az országban kevesen büszkélkedhetnek.” –fűzte tovább gondolatmenetét.
Az előadás a diákok felolvasásával kezdődött. Meséltek az együtt töltött időről, mindazon értékekről melyeket közösen tanultak, majd hallhattunk Hajdúdorogi, Hajdúsági, és Hortobágyi népdalokat. A hajdúdorogi születésű, Csokonai-díjas Fodor Mihály emlékének adózva „A kiskondás” című népmesét nézhettük meg, melyet az alkotó dramatikus formába öntésekor hajdúdorogi jövevényszavakkal tűzdelt.
Arra a kérdésre, hogy mennyire volt sikeres a III. Helytörténeti Tábor, a választ első kézből megkaphatták mindazok, akik a résztvevők csillogó szemébe néztek, élménybeszámolóikat hallgatták, és az elkészült munkáikat megcsodálták.
A résztvevők névsora:
- Bárány Bence, Dalanics Anna, Domokos Csilla, Fodor Petra, Gergely Péter, Gurbán Brigitta, Gyuró Gábor, Horváth Alexandra, Juhász Éva, Kompár Gergő, Nagy Péter, Simon Dávid, Szakos Benjámin, Szanics György, Szegedi Zsuzsa, Szűcs Richárd, Volosinovszki Zoltán
A gyerekek munkáját segítették, illetve közreműködtek:
- Galamb Györgyné, Gergely Péterné Papp Valéria Margit, Jeles Erzsébet , Kardos Lilla, Megyesi Klaudia, Oláh István, Papp Józsefné, Pappné Papp Irén, Pelles Ferencné, Ráczné Vass Hajnalka, Szabó Miklós, Szanicsné Nagyhajú Katalin
A programsorozatot támogatta Hajdúdorog Város Képviselő–testülete és a Pesti Vígadó.
Mosolygó MariettA hírhez kapcsolódó galéria:










