Hírek
Rendkívüli Képviselő-testületi ülés - 2010. július 28.
Rendkívüli Képviselő-testületi ülést tartottak 2010. július 28-án, melynek egyetlen napirendi pontja a legoptimálisabb finanszírozási forma megtalálása volt, az OKIN Hungary Gépgyártó Kft. 4087 Hajdúdorog Vasút út 10. szám alatt lévő megvásárlása esetében. A Képviselő-testület tagjainak volt lehetőségük arra, hogy megtekintsék a telephelyet, hogy kellő információval rendelkezzenek annak állapotáról és adottságairól.
Az előterjesztésben két finanszírozási módot ismertettek. Az első határozati javaslat szerint, a vételár 95%-nak fedezetét banki hitel felvételével, a vételár 5%-nak a fedezetét a 2010. évi költségvetés kockázati tartalékának terhére biztosítaná az Önkormányzat. A második határozatjavaslatban a vételárat részletekben, 10 év alatt egyenlítené ki, ám az első három évben alacsonyabb törlesztőrészlettel tenné azt.
Csige Tamás polgármester úr mindenek előtt beszámolt arról, hogy a Hajdúszövker Zrt. is átköltözési szándékát jelezte a piaccal szemben lévő ingatlanról. Az üresedés módot adhat arra a fejlesztésre, mely a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola sportlétesítménnyel való bővítését tenné lehetségessé. Ezután felkérte a testület tagjait, hogy tegyék fel kérdéseiket, osszák meg javaslataikat.
Kranyik László települési képviselő nehezményezte, hogy a polgármester egy gazdasági cégként kezeli az önkormányzatot. Aggódik a város eladósítása miatt.
A polgármester úr elismerte, hogy az Önkormányzat valóban nem gazdasági cég, de érdemes lenne elgondolkodni, hogy azt hozzon létre, ahogy más – tőlünk kisebb – település is a vagyongazdálkodás, városüzemeltetés kapcsán megtette. Olyan hitel felvételére készülünk, amely nem jóléti beruházás, hanem gazdasági célra jön létre, és folyamatos bevételt termel. Ezen cégek által befizetett bérleti díjak, iparűzési adók, a dolgozók után befizetett vállalkozói kommunális adók, és a dolgozók, mint magánszemélyek kommunális adói garanciát jelentenek.
Kranyik László képviselő két kedvezőbbnek vélt fizetési konstrukciót vezetett elő. Javasolta, hogy hozzanak létre egy konzorciumot, amely többféle úton is elindulhat. Egyrészt hallott olyan vállalkozókat, akik nemcsak bérelnék a telephelyet, hanem meg is kívánják venni. Természetesen nem egyben az egészet, hanem csak egy részét, ezért lenne szükség a konzorciumra. Ha létrehozná az Önkormányzat, akkor az OKIN-nal kellene kötni egy előszerződést, hogy kifejezzék komolyabb vételi szándékunkat. Le kellene tenni előleget, és megadni egy határidőt a konzorcium alakítására – pl. dec. 31, persze ez változtatható - és ezután összegyűjteni azokat az embereket és vállalkozásokat, akik meg kívánják venni a területet. Akkor az Önkormányzatnak nem kellene százmilliót fizetni, hanem adott esetben csak ötvenet, harmincat esetleg huszat. Egy másik lehetőség, ha nem az eladás mentén indul el az Önkormányzat, hanem a bérlet mentén, hiszen ezen az úton is lehet konzorciumot szervezni. Így a bérlők is garanciát vállalhatnának, nem kerülnénk olyan helyzetbe, hogy egy cég csupán raktárnak veszi ki a helyet és nem alkalmaz 5-nél több munkavállalót. Ha az érdeklődők pl. 6 - 10 havi bérlettel beszállnának, akkor meglátnánk, hogy kik gondolják ezt komolyan.
Dr. Zelelni Ferenc alpolgármester azt szerette volna tudni, hogy maga a cég nem gondolt-e arra, hogy mint gazdasági övezetet működtesse ezt a telephelyet. Elmondta, hogy az Önkormányzatnak nem alapvető feladata, hogy gazdasági tevékenységet folytassanak, így ha akadnak vállalkozók, akik ezt fel tudják vállalni, akkor tegyék mások.
Vass Mihály képviselő arra a kérdésre kereste a választ, hogy van-e egyáltalán jogi lehetőség a konzorciumra az Önkormányzat részéről akkor, ha az Önkormányzat kívülálló. Megoldható-e mindez a határidőn belül?
Kranyik László kifogásolta, hogy egy ilyen volumenű döntés előtt az előterjesztést nem tárgyalta meg a gazdasági bizottság is. Az OKIN ajánlata pedig nem július 31.-ig él, a dátum csupán a kizárólagosságra utal. Értelmezése szerint a határidő tehát addig hosszabbítható, amíg eladásra nem kerül a terület.
Kozári Vilmos az OKIN képviseletében elmondta, hogy az ajánlatuk július 31.-ig érvényes. Ez kizárólagos, és olyan feltételeket tartalmaz, mely valóban csak július 31.-ig él. Ebbe bele kell érteni azt a rendkívül preferenciális árat, amely 180 millióról hetek tárgyalása alatt 100 millióra csökkent. A cégnek van egy elkötelezettsége a város iránt, ezt az elkötelezettséget úgy érzik, hogy ezekkel a preferenciákon keresztül tudják leginkább érzékeltetni, de mindezt határidőhöz –július 31.-ig – tartják fenn. Azonban abban igazat adott Kranyik László képviselőnek, hogy ezzel csak egy határidő múlik el, onnantól kezdve elindul egy folyamatosság, és az alternatív tárgyalópartnerek közé kerül az Önkormányzat egyenrangúként, akikkel ezt követően elkezdik a feltételek részletezését. Ám a cég úgy érzi, hogy a város az egyetlen olyan lehetséges tulajdonos, aki nem csak kemény gazdasági szempontokat, hanem alkalmanként szociális vagy egyéb megfontolásokat is figyelembe tud venni, amikor üzemeltet egy ilyen intézményt. A vállalat nem kíván részese lenni egy konzorciumnak, egyetlen partnerrel kívánnak megállapodni, nem akarják üzemeltetni ezt az ingatlant. Szeretnének egy tiszta, korrekt jövőbemutató kapcsolatot felépíteni a várossal. Ennek részeként a cég a saját kapcsolatrendszerén keresztül akár erre a terepre, vagy a városba, illetve annak környékére, egy eurogazdasági környezet esetén egy újabb kapacitást is telepíthet.
A polgármester kifejtette, hogy azt kellene figyelembe venni, hogy a komoly ígéretek szerint 10 év alatt 1 millió munkahely teremtődhet. A városnak pedig feladata, hogy a fiatalok lehetőséget kaphassanak arra, hogy itt maradjanak, itt élhessenek. Az őt megkereső cégeknek nincs likvid tőkéje, bár nyereségesek, vagyonuk többnyire nyersanyagba, vagy áruba van fektetve. Amennyiben a döntés most megszületne, úgy a cégek már október – november környékén beköltözhetnének. A munkanélküli családoknak 1-2 hónap is igen sokat jelenthet. Az előterjesztésben a kalkulációkból is világosan látszik, hogy a számok csak az 5000 m2-es csarnok hasznosításának bérletéből lettek kikalkulálva. A másik két csarnokra, ami a Tüzép és a Dohánybeváltó utca felől van, vagy az irodaházra nem is számítottak. Csak a minimális kihasználtságot vették figyelembe. Ezen felül látható az érdeklődések komolysága is, hiszen ezek a cégek jelenleg több mint 30 embert foglalkoztatnak és a költözésük több millió forintba kerül. Nem valószínű, hogy miután beköltöztek rövid időn belül terveznék, hogy továbbálljanak.
Kozári Vilmos elmondta, hogy március 5. óta teljes nyitottsággal kezelték a dolgozók előtt a gyár jövőjéről a kérdést. Minden érdeklődőnek külön kiemelték, hogy a cég a munkahelyteremtést és a szociális biztonságot helyezi a fő szempontok közé, amikor alternatív befektetőket keres. Amikor felmerült a város vásárlási szándéka, mindenképpen éreztetni akarták, hogy ez milyen lehetőségeket rejthet magában, de mindig hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti azt, hogy megmarad mind a 296 munkahely. Nem lett volna reális ezzel megtéveszteni az embereket. Visszautalt Kranyik Lászlóval folytatott beszélgetésére, amelyben neki is elmondta, hogy becslése szerint egy év múlva 50-80 ember foglalkoztatását fogja megoldani a bérlők beköltözése, de ez – hangsúlyozta – csak az első akvizíciós évre értendő, amikor még egy telephelyet be kell vezetni, ki kell alakítani a szolgáltatási normákat és versenyképessé kell tenni. Amennyiben ide egy olyan alternatív befektető jön, akinek lényegesen magasabb áron fogják a területet értékesíteni, annak nagyságrendekkel magasabb árat kell kigazdálkodnia, ebből eredően lényegesen magasabb bérleti konstrukciót jelent és ebből eredően a város foglalkoztatottsági és szociális szempontjait nem fogja figyelembe venni. Ebből is gondolják, hogy a város lenne a legjobb partner.
Tóth Mihály képviselő aggodalmát fejezte ki egy-egy cég fizetőképtelenné válása kapcsán. Végig kell gondolni a legrosszabb esetet is, mert ekkor az Önkormányzatnak máshonnan kell kigazdálkodnia a szükséges összeget. Ebben az esetben két lehetőség áll fenn, mégpedig az egyik, hogy nem fizet, de akkor a bank intézkedni fog, a másik esetben pedig kénytelen lesz emelni a helyi adókat. Felkérte tehát a testületet, hogy ne döntsenek elhamarkodottan, hiszen közpénzekről van szó.
Csige Tamás helytelenítette, hogy mindenki csak a legrosszabb forgatókönyvet hajlandó figyelembe venni. Arról miért nem esik szó, hogy mi lesz, ha ki tudják adni az ingatlant és üzemeltetése megoldottá válik. A legpesszimistább változat szerint is azt lehet látni, hogy 40%-át kiveszik, de azt is minimális bérleti díjért, és még az is megközelíti a 20 millió forintos bevételt. A hitel visszafizetést tekintve nincs olyan év, amikor ennyit kellene fizetni. Erre már konkrét egyértelmű jelzések érkeztek. Nem érti, ez miért nem kellő garancia és miért nem ebből a megközelítésből nézik a dolgokat. Azt tartja elsődleges szempontnek, hogy boldoguljanak a vállalkozók, és akik elvesztették munkahelyüket újra tudjanalk dolgozni. A bérbe vevők számára megoldott az árammegosztás is, hiszen ahogy a Qupers bevezettette magának, úgy megteheti más is. A lehetőség ott van, a kapacitás rendelkezésre áll, bármelyik szolgáltatóval meg lehet állapodni. Ez különösen azoknál a cégeknél fontos, akik később meg kívánják vásárolni a telephelyet. Azért kell minél hamarabb dönteni, hogy minél kevesebb legyen a „parkolóidő”.
Szót kért Szilágyi László úr is, aki az OKIN dolgozóinak nevében beszélt az emberek helyzetéről, problémájáról. Elmondása szerint tisztában vannak vele, hogy nem lesz azonnal mindannyiuknak állása, de már az is bíztató, ha már 50 – 100 – 150 ember el tud helyezkedni egy, másfél éven belül. Aggódik, hogy a fiatalok itt hagyják a várost, oda költöznek ahol munkát találnak. Kérte, hogy amennyiben van rá mód, fontolják meg a vásárlást, mert sokuknak nincs lehetőségük Hajdúdorogról elköltözni és egyéb munka után nézni.
Görögh László települési képviselő osztja Tóth Mihály úr aggodalmát, és véleménye szerint igenis a legrosszabbal is számolni kell, amíg megvalósulásának minimális lehetősége is fennáll. Kranyik László javaslatában látja az egyetlen járható utat, hiszen a testület nem szívesen vállal fel egy százmillió forintos hitelt.
A polgármester hangsúlyozta, hogy nem az a megoldás, ha eltolják a döntést. Azt felhozni indokként, hogy nem akarnak a következő testület nyakába varrni egy ilyen kötelezettséget, nem korrekt, mert százmilliót összehasonlítani hétszázzal nem ugyanaz a kategória, nem beszélve arról, hogy ez bevételt és lehetőségeket teremt.
Kranyik László képviselő felhívta a figyelmet, hogy az emberek nem az Önkormányzatot akarják adósságba verni, pusztán befektetők keresésére kérték fel. Továbbá érdekelné, hogy az OKIN mikorra tervezi a teljes kiköltözést.
Dr. Zeleni Ferenc csak abban az esetben javasolta a megvételt, amennyiben koncepciószerűen a helységek bérletének 2/3-a garantáltan megvan. Más esetben felelőtlenségnek tartaná, hogy belekezdjenek, hiszen számolni kell a következményekkel.
Vass Mihály képviselő szerint nem helyes, hogy a megszólalók egy része azt hangsúlyozta túl, hogy milyen nehézségeket fog okozni, és milyen feladatok fognak jelentkezni a megvásárlás kapcsán. Ezekben vannak jogos kijelentések, de ezt kockázatként fel kell vállalni a másik pozitív hozadékoknak az érdekében. Akik ezt hangsúlyozzák, azok figyelmen kívül hagyják azt, hogy számítani lehet 40, 50, 80 munkahely lehetőséggel, nem veszik figyelembe, hogy már a nagy üzemcsarnok bérbe adása is le tudja fedezni a hiteltörlesztésnek az összegét. Továbbá azt is figyelmen kívül hagyják, hogy közel 250 millió forintos vagyongyarapodás áll fenn. Fel kell vállalni az új feladatokat, nehézségeket a város javára. Nem hisz abban, hogy érdemes új befektetőre várnunk, mert a vágóhíd kapcsán már csalódott, ám az Önkormányzat önmagában nem csalódhat, ha ezt a telephelyet megveszi, és mint gazda, érdekelt lesz, hogy olyan üzemeltető üzemeltesse, aki hasznosítani tudja, bérbe tudja adni, a dorogi embereket foglalkoztatja, a város vagyona gyarapszik. Javasolta, szavazzanak név szerint.
Rácz István és Tóth Mihály szerint a szennyvízberuházás hitelét, és az akkori gazdasági helyzetet összehasonlítani érdemben nem lehetséges, ugyan így nem érdemes visszautalni a Vágóhíd vitájára, mert akkor nem várt jogi szabályozások is közre játszottak.
Incze Mihály települési képviselő elmondta, nem célszerű arra várni, egy cég majd megveszi a telepet, hisz azzal – akár rövid időn – belül ugyanebbe a helyzetbe kerülhetünk, pillanatok alatt tömegével szűnhetnek meg munkahelyek. A másik ok a vásárlás mellett, hogy nem valószínű még egyszer ilyen jutányos áron hozzájutni ehhez a területhez. Olyan nagyfokú pesszimizmus, amit jelen esetben a testület tagjai tanúsítanak, a saját vállalkozásaik tekintetében fel sem merül. Most az összeg sokszorosát képes az Önkormányzat adóemelés és megszorítások nélkül kifizetni, nem érti, miért aggodalmaskodik mindenki. Az előző testületek is hagytak a városra hitelt, - ami nagyságrendekkel nagyobb – mégis kibírta a város. A szociális bizottság tagjai tudják, hogy a keret beszűkült, de az igénylők száma vég nélkül bővül. Nagy szükség lenne az embereknek megélhetést biztosító munkahelyre. A konzorciumot majd akkor is lehet alapítani, ha már az Önkormányzaté az ingatlan.
Szabó Miklós értelmezése szerint Kranyik László javaslata teljesen életképes. Javasolta, hogy fontolják meg azt, hogy kössenek előszerződést. Ez a cég részéről is megnyugtatást jelentene a szándék komolyságát illetően, továbbá foglalóként ötmillió forintot biztosítanának. Az Önkormányzat e mellett 2010. augusztus 31.-ig vevőtársakat, befektető partnereket kereshetne az ingatlan megvásárlásához. Amennyiben nincs vevőtárs, úgy a 2010. szeptember 14-i rendes ülésén döntene a teljes vételár finanszírozásáról.
Vass képviselő maga részéről jónak tartja a javaslatot, ám nem lát semmiféle garanciát arra vonatkozóan, hogy a testület szeptemberben megállapodásra jutna. A polgármester bízik a képviselőtársak konszenzuskésségében.
A felvetésre Kozári úr elmondta, hogy azok a bérlők, akikkel ő tárgyalt, nem rendelkeznek tényleges tőkével, így nem tartja elképzelhetőnek, hogy mint társak számba vehetőek. Bérlőket befogadni akár már most el lehet kezdeni a tárgyalásokat a konkrét helyigényekről. Ezenfelül két év monotóriumot biztosítanak, - ezt akár három évre is el lehet tolni – és addig nem várják el a fizetést. Úgy ítéli meg, hogy Szabó Miklós változata nincs messze az eredeti ajánlattól, és amennyiben ezt megszavazza a testület, és erről kap írásos változatot, napokon belül döntenek a cég vezetőivel. Zárásként felajánlotta, hogy kapcsolatrendszerét felhasználva, nemzetközi környezetben hírverést kerít a telepre vonatkozóan, amennyiben az Önkormányzattal állapodnak meg.
A testület ezt követően név szerinti szavazás keretében megszavazta Szabó Miklós határozatjavaslatát az alábbi módon: A Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, mint vevő, kéri az eladót, hogy az adásvételre kössenek előszerződést. Az előszerződésben rögzíteni kell, hogy a vevő 5 millió Ft összeget fizet foglalóként az eladónak, valamint 2010. augusztus 31.-ig vevőtársakat, befektető partnereket keres az ingatlan megvásárlásához. A vevőtársak ismeretében, a vételár önkormányzati részének finanszírozásáról a Képviselő-testület a 2010. szeptember 14-i rendes ülésén dönt. Amennyiben nincs vevőtárs, úgy az Önkormányzat dönt a teljes vételár finanszírozásáról.
A Képviselő-testület továbbá megbízta Csige Tamás polgármestert, hogy érdemi tárgyalásokat kezdeményezhessen a befektetőpartnerekkel, amennyiben a cég pozitív visszajelzéssel él.
Mosolygó Marietta











