Hírek
Társadalmi összefogást sürgetett a fórum
Közbiztonsági Fórumot tartottak 2010. július 21-én a Mozi épületében. Juhász Ádám a Hajdúdorogi Rendőrőrs őrsparancsnoka, Dr. Diószegi Sándor, a hajdúnánási rendőrkapitány jelzésére vette fel a kapcsolatot a polgármester úrral, ennek köszönhető a fórum összehívása. A szakértők közt jelen volt még Oláh Gábor a hajdúdorogi polgárőrség és településőrség vezetője is.
Csige Tamás polgármester elöljáróban beszámolt a Közbiztonsági Fórumot megelőző rendkívüli képviselő-testületi ülésről, melyen az OKIN Hungary Kft. telephelyének megvásárlása mellett döntött a testület. Ez a döntés előreláthatólag több hajdúdorogi és a város vonzáskörzetében lévő cégnek kedvez, akik bérbe kívánják venni a terület bizonyos helyiségeit, mely által bővítenék szolgáltatásaikat, fokoznák termelésüket, munkahelyeket teremtenének.
Ezt követően érthető haraggal és felháborodással beszélt a vandalizmus különféle megnyilvánulásairól, melynek többek között a Böszörményi és a Tokaji úti, újonnan ültetett facsemeték estek áldozatául. „Nem hunyhatunk szemet ezen történtek felett, pusztán mert kiskorú elkövetőkről van szó”, majd hozzátette, hogy mindent elkövetnek, hogy ilyen többet a jövőben ne fordulhasson elő. Sajnos a térfigyelő kamerákra benyújtott pályázatot nem nyerte meg a város, pedig az megoldást jelenthetett volna köztéri értékeink megóvására. Beszámolt a múlthéten tartott képviselő-testületi ülésen felvetett kezdeményezéséről, mely elfogadása után a testület felkérte az ügyben hatáskörrel rendelkező területileg illetékes Hajdúböszörményi Városi Ügyészséget, hogy egy helyi lakost mellékbüntetésként tiltsanak ki Hajdúdorogról, mert a városban tartózkodása veszélyezteti a közérdeket. Hisz benne, hogy folyamatos és szisztematikus munkával több területet is átölelve, a polgárőrség és a mezőőrök bevonásával hatékonyabban vehetik fel a versenyt a bűnözéssel szemben. A településőrök a város két legforgalmasabb csomópontjában segítik a gyalogátkelőhelyeken való átkelést és segítik a kábítószer felderítést. „Ha csak az elrettentés segít, akkor már előrébb vagyunk” – utalt a polgármester a szórakozóhelyeken való razziákra, a város területein, eseményen való jelenlétükre. A településőrök a nyár folyamán éjszakai műszakban járják az utcákat.
Az elmondottak után tisztelettel felkérte az egybegyűlteket, hogy röviden és lényegre törően osszák meg véleményüket, fogalmazzák meg javaslataikat és intézzenek kérdéseket az illetékesekhez.
A közönség soraiban ülők közül többen is listával érkeztek és tollal jegyezték fel hozzáfűznivalóikat. Így tett Fodor János úr is, aki örömét fejezte ki a fórum létrejötte végett, ám sajnálta, hogy meghívás és felkérés ellenére sem látja a szakértők között az ügyész urat, akihez egyébként számos kérdést szeretett volna intézni. Tudomása van róla, hogy több család is kizárólag bűnözésből szerzi jövedelmét, véleménye szerint ezeket az embereket egyszerűen ki kellene tiltani a városból. Van olyan éjszaka, amikor 3-4 helyen, kerteken keresztül menekülve és fosztogatva randalíroznak a betörők. „Nem lehet eredményes egy olyan rendszer, ahol hiába ismernek rá a többen tettesekre, azt nem fogadják el bizonyítékként a bíróságon!” A közrendnek és a közbiztonságnak társadalomformáló szerepe van. A rendszerváltás óta kétezer embert vesztett el a város, mert nincs elegendő munkahely. Ezzel szemben a lakosság etnikai összetétele változik. Ezt azzal magyarázza, hogy a szomszédos települések között Hajdúdorogon a legolcsóbb az ingatlan ára. „Innentől kezdve az utca le van rendezve. Bejelentkeznek négyen, és mire a szomszédok észbe kapnak már harmincan költöznek be.” - Meggyőződése, hogy ez nem tartható állapot és lakossági összefogással tenni kell ellene. Számára felfoghatatlan, hogy a rendőrség nem veszi elő annak a két 11 és 12 éves gyereknek a gondozóját, akik 32 rendbeli lopást ismertek el. Azt is kizártnak tartja, hogy az a két gyerek egyedül képes volt kipakolni a házától két mázsa húst, hisz valamivel el kellett azt szállítani, a volánnál pedig feltételezi egy felnőtt jelenlétét. Ezen felül elmarasztalta a mezőőröket, de ugyanakkor megállítási joggal ruházná fel őket, hogy eredményesebben tudják végezni munkájukat.
A polgármester úr az elmondottakra reflektálva elmondta, hogy rá kell ébreszteni a kötelességeikre is mindazokat, akinek a gyermekeik után különböző jogcímeken pénzösszegeket vesznek fel. A városnak van egy gyermekvédelmi rendelete, mely szerint a szülőnek kötelessége 18 éven aluli gyermeke(i) felügyeletének biztosítása, káros társadalmi hatásoktól történő megóvása, így különösen az alkohol- és drogfogyasztás, szórakozóhelyek látogatásának hatásaitól. Aki mindennek nem tesz eleget szabálysértést követ el és 30 ezer Ft-ig történő pénzbírsággal sújtható.
Juhász Ádám őrsparancsnok csatlakozott az előtte szólókhoz, és elmondta, hogy a törvények keretein belül mindent megtesznek a rend fenntartására, minderre azonban kevesen vannak, annak ellenére is, hogy a hajdúdorogi őrs 110%-ot teljesít. Fodor János úr kiskorúakkal kapcsolatos példáját azzal módosítaná, hogy a kérdéses gyermekek kb. 150 „balhét” ismertek el tavaly, de ennek a felét már idén is véghezvitték. Ezen nincs mit, és nem is akar szépíteni.
Fodor Antal azt javasolta, hogy a polgárőrök és a rendőrök együtt járőrözzenek, mert így a polgárőrök munkájának javulna a hatékonysága, és a rendőrök is több helyre el tudnának jutni. Érdeklődött, hogy lenne e lehetőség arra, hogy a polgárőrök megkapják a hivatal Niváját az éjszaki járőrözésre.
Míg voltak javaslattevők, nem maradhattak el az egyéni sérelmeiket felhánytorgatók sem. A polgármester elmondta, hogy sajnos nem tudnak minden panaszosnak segíteni, míg jogszabályok kötik meg a kezüket, még akkor sem, ha a józanész és a jó érzés mást diktál. Betartjuk a jog és így elvárhatjuk, hogy a lakosok is kövessék a törvényes utat.
Pogácsás György hajdúdorogi lakos arról számolt be, hogy bizonyos roma családok gyerekei csoportosan zaklatják az iskolába igyekvő társaikat, akiktől pénzt és értéktárgyakat követelnek, miközben késsel tartják sakkban a fiatalokat. Számos hasonló esetről van tudomása, többek között saját családjával is történt már ilyen
Az őrsparancsnok ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ők sok esetben –mint az érintett családjától sem- kapnak információt a történtekről. Gyakran hetekkel később értesülnek egy-egy ügyről. „Ha az éjszaka közepén csörög a telefon, én akkor is azonnal megyek és intézkedek, de épp ezért elvárom, hogy ha valakinek tudomására jut egy bűncselekmény, azonnal jelezze. És ha tanúskodni kell, akkor álljon oda, és őszintén mondja el mit látott. Lehet, hogy ma még a szomszéd tulajdonát kell védeni, de egy hét múlva már a sajátjáért várhatja, hogy kiálljon valaki” – majd hozzáfűzte, hogy valahol a lakosság is hibás azért, mert a tolvajok könnyűszerrel, utcahosszakat futnak végig a kertek alatt. Mindez elkerülhető lenne, vagy legalábbis csökkentené a rendőrség hátrányát, ha fel lennének kerítve az udvarok és a földterületek.
Opre Imre, hajdúdorogi lakos a törvényeket okolja, amiért megalkották a megélhetési lopás fogalmát, amivel lehetetlen helyzetbe hozták a rendőrséget. Véleménye szerint a lakosságnak minden létező módszerrel hozzá kell járulni a biztonság megteremtéséhez.
Nyusti György, hajdúdorogi lakos is hasonló véleménnyel bír. Dicsérte az őrsparancsnok munkáját, de hiszi, hogy a problémát csak helyi szinten lehet kezelni. Ő kezdeményezi, és vállalja, hogy anyagi támogatást is kell nyújtani a rendőrségnek, hogy hozzájuthassanak azokhoz a modern eszközökhöz, amelyek lebuktatják a bűnözőket.
A polgármester úr örömét fejezte ki az utcajárőr mozgalom javaslatának, és kívánja, hogy jól működő, életképes kezdeményezés legyen. Egyetért a problémák helyi szinten kezelésével. A lakossági panaszokat kommentálva elmondta, hogy sajnos, amíg kereslet van a „háztól való tankolásra”, addig lesz kínálat is rá, tehát gázolajszívások is előfordulnak. Ugyanez vonatkozik az utak menti gyümölcsfák illegális szüretelésére is. Felvetődött az ötlet, hogy a város különböző helyein füzeteket helyezzenek el, és a polgárőrök amikor elhaladnak mellettük, szignálják azokat, hogy valóságos, fizikai megtestesülése is legyen a járőrözéseknek.
Hajdú János úr az éjszakai motoros száguldások ellen emelt szót, amelyre Juhász Ádám elmondta, hogy üldözött már rendőrautóval 160 km/h –val motorost reménytelenül. Két motoros járőrre lenne szükségük, hogy felvegyék a versenyt a száguldozókkal.
Érkezett hozzászólás, amely az APEH munkáját kérdőjelezte meg. Felmerült, hogy miért nem értesíti a rendőrség a kérdéses hivatalt arról, hogy a Dorogra költöző munkanélküli családoknak akiknek nincs legális bevételi forrásuk – miből telik ingatlanra, felsőkategóriás személygépkocsira vagy plazmatévére. Többen érthetetlennek találják, hogy a rendőrök nem igazoltatják a lovasszekérrel közlekedőket. A szekérnek kivilágítottnak kell lennie, a hajtónak jogosítvánnyal, az állatoknak egészségügyi és egyéb papírokkal kell rendelkezni, arról nem is beszélve, hogy a fogaton utazók létszámát is törvény szabályozza. Amennyiben a rendőrség nem jut el mindenhova, úgy felderítők kellenének. Ha havonta 1000 ember csak egy éjszakát vállalna 2 órás váltásban, akkor javulhatna a közbiztonság hatásfoka.
A polgármester úr ezekre elmondta, hogy már nem az első eset, a hasonló indíttatású kezdeményezésekre, de sajnos nincs igazi háttere ezeknek a fellángolásoknak. Az APEH-el a rendőrség már felvette a kapcsolatot számos esetben, ám egy-egy ügy bizonyíthatatlan és évekig húzódik el. Az utcákon nap mint nap állítják meg az emberek a közbiztonságra panaszkodva, ám a kiküldött 700 meghívó alig több mint 80 embert ért el, ám a jelenlévők között szép számban vannak olyanok, akikhez nem küldtek ki értesítést.
Papp Tibor települési képviselő megérti azokat az embereket, akik nem merik felvállalni a véleményüket vagy azt, amit látnak. A bűnszövetkezetek nem csak a levegőbe beszélnek, amikor megfélemlítik a károsultakat vagy a szemtanúkat. Csakis a rendőri állomány növelésében látja a megoldást és abban, hogy a problémát magasabb szintre emelnék. Felvetette, hogy a legközelebbi fórumra kapjanak meghívót az országgyűlési képviselők is.
A polgármester elmondta, hogy ígéretet tettek neki egy olyan közterületen felállítható sebesség mérő berendezésre, mely már Hajdúnánáson két helyen is üzemel. Az őrsparancsnok hozzátette, hogy Dorog immár Böszörménnyel és Nánással közösen osztozik egy traffipaxon, amelynek 24 órán keresztül üzem alatt kell lennie, így van kilátás a gyorshajtók megfékezésére.
Fodor János hajdúdorogi lakos megállapította, hogy közömbössé vált a magyar társadalom, ezzel magyarázza, hogy kevesen vannak a rendezvényen. Azt azonban megdöbbentőnek találja, hogy csupán négyen jelentek meg a települési képviselőink közül. Különösen a választási időszak előtt tartja ezt megengedhetetlennek, hiszen most különösen érdekükben állna felszólalni és elmondani a véleményüket. Felkérte az őrsparancsnokot, hogy adja át a társainak azt az üzenetet, hogy a dorogi emberek szolidalítást vállalnak feléjük. Hozza tudomásukra, hogy mellettük állunk, de ezért elvárjuk hogy kövessenek el mindent, hogy a rendbontók ne érezzék jól magukat városunkban, kérjék őket számon mindenért.
Összegezve a hallottakat, Csige Tamás polgármester megköszönte a rengeteg építő jellegű kritikát és észrevételeket. Bízik a lakossági kezdeményezésekben, és abban, hogy mindezek a gyakorlatban is érezhetővé válnak. Mindez a következő fórumon, - mely novemberben kerül megrendezésre – nyomonkövethetővé, mérhetővé válik. Bízik abban, hogy mind a rendőrség mind a lakosság hasznos tanácsokat gyűjtött és hogy az elmondottak után ráébredünk, hogy mindenki ugyanazt akarja: egy biztonságosabb, élhető Hajdúdorogot. Felszólította az egybegyűlteket, hogy becsüljék meg egymás munkáját, mindazokét, akik hivatalból, vagy szabadidejüket nem sajnálva tesznek a városért. Végezetül a polgármester egy szimpátiaszavazást kért mindazoktól, akik tenni akarnak a közbiztonság érdekében. A jó ügyért mindenki közösséget vállalt.
Mosolygó MariettaA hírhez kapcsolódó galéria:
- Képek száma: 11
- Leírás: Közbiztonsági Fórumot tartottak 2010. július 21-én a Mozi épületében. Juhász Ádám a Hajdúdorogi Rendőrőrs őrsparancsnoka, Dr. Diószegi Sándor, a hajdúnánási rendőrkapitány jelzésére vette fel a kapcsolatot a polgármester úrral, ennek köszönhető a fórum összehívása. A szakértők közt jelen volt még Oláh Gábor a hajdúdorogi polgárőrség és településőrség vezetője is.













